Szeretet-szolgálatról, előzmény, kezdeményezés, történet, fő-cél, célcsoport, megvalósítás, program
Történet |
Szervezet történet előzménye:
Az alapító, 1977-től kisipari tevékenységet, szolgáltatást 19 évig MESTER fokú oklevéllel végezte. Majd MicroÜzem /kicsi üzem/ egyéni néven fővállalkozó lett.
Szervezet kezdeményezés rövid története:
1993. szeptember 11-én megalakult a JEM (Járadéktól Elesett Munkanélküliek) Alapítványa
1996-ban MicroÜzem fővállalkozás irányítása mellet, az alapító már 1992-ben egyházilag is elkötelezte magát.
Szeretetszolgálat története:
2001-ben a MicroÜzem / KicsiÜzem mint (előtársaság) MicrOfirM Bt. - microcég névre változott, az elő-társaság helyett.
2006. október 02. e világ globális gazdasági-társadalmi átalakulás következménye ként, a terv megfogalmazódott: egyre nő azok száma, akik önhibájukon kívül jutnak bajba és válnak elesetteké. A szeretetszolgálat ezt a réteget kívánja elsősorban támogatni olyan intézmény vagy szervezet létrehozásával, melyek elősegítik ezen réteg segítését és támogatását.
2007. január 11-től Betéttársaság ként működött. A Betéttársaság megalapításakor a Szeretetszolgálat megalapítását tervbe vette, kizárólag vallási alapon, fokozott felelősséget érezvén a hátrányos helyzetű, különösen a Bajbajutott és Elesett emberek körülményeinek javítása, mozgás és látássérült és menekült emberek sorsa iránt. A MicrOfirM Szeretetszolgálat azért jött létre,hogy magas színvonalon gondoskodhasson arról,ami az emberek számára a legfontosabb,a SZERETETET! A Társasági Szerződés 5. (pont) alatt engedélyhez kötött TEÁOR 91.33 és a 91.31 számú hatállyal, mint gyakorolható tevékenységet szerepeltette. Ezt a jellegét a nyilvántartását vezető megyei bíróság bejegyezte. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló [1992. évi LXXVI.tv. 71. § (8)], a 1996. évi LXXXI.tv. és a 1997. évi CLVI. törvény szerint az adóhatósági kedvezmény indokolt.
2007. január 12. (péntek) napján a Szeretetszolgálat megalapítása MicrOfirM Bt. égisze alatt történt.
2007-ben adó levonásra jogosító igazolás kiadására - nem volt szükség, sem természetbeni sem pénzbeli adományt nem kaptunk. Így leigazolására nem került sor. - Adományigénylésre viszont sok jelentkező van.
2008-ban a MicrOfirM SZERERETET-SZOLGÁLATA, a jelenlegi alacsony költségvetéséből tudja megoldani, a kapcsolatok fenntartását. Ennek megfelelően a nagy cégektől, vállalkozóktól és Tehetős magánszemélyektől várt és szívesen fogadott volna adományt: felajánlást,
Holott szeretnénk minőségileg színvonalasabban fenntartani a SZERETETSOLGÁLAT kapcsolatait e világgal.
Kidolgoztunk egy projektet (a MicrOfirM Csapat) "Miért kell segítség?" (a szegények-, bajbajutottak-, elesettek-, menekültek megsegítésére)
2009-ben Eddig még egyetlen adományt nem jeleztek. Adományigénylésre szép számmal jelentkeznek illetve, annál több jelentkező van.
Az adományozók részére online támogatás lehetőséget biztosított, a Szeretetszolgálat. Jelenleg kizárólag közvetíteni tud csak adományokat, a későbbiekben saját forrásaiból, maga is szintén fog támogatni, amennyiben pozitív operációs költség áll a rendelkezésére.
Szeretetszolgálat fő célkitűzései:
Kizárólag vallási alapon - " A szentek tökéletesebbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére"/Biblia Ef. 4:22 vers/ - Jézus Krisztus példáját követve, az emberi közösséget és a társadalmat elősegítő szolgálatban kifejtő Szeretetszolgálatot. Amely közhasznú tevékenysége során olyan közfeladatot lát el, a Bajba-jutott és Elesett emberek hátrányos helyzetű sorsa iránt, amelyről törvény vagy törvény felhatalmazása alapján más jogszabály rendelkezése szerint, állami szerv vagy az önkormányzat jelenleg nem gondoskodik.
Továbbá a Szeretetszolgálat, mind közérdekű kötelezettséget vállaló és kiemelten közhasznú szervezet, (képviselője: a közérdekű kötelezettségvállalás igazolását végző személy) igazolás kiállítását büntetőjogi felelősségére kiterjedően igazolhatja, hogy a
Szeretetszolgálat közhasznú (illetve a közérdekű kötelezettségvállalást végző) szervezet, a hatályos jogszabályok szerint a kapott adományról közérdekű kötelezettségvállalásról, adó levonásra jogosító igazolást adhat ki adományra.
Ezen cél elérése érdekében:
Magyar országon vagy bármely országban élő ill. székhellyel rendelkező természetes és jogi személy előtt nyitottan, a Szeretetszolgálat céljában meghatározottak alapján, a Bajbajutott és Elesett emberek körülményeinek javítása, anyagi és egyéb feltétel rendszer kialakításával.
Adakozást, felajánlást, támogatást adománygyűjtést és patronálást végez. Ezen rétegen belül a mozgás és látássérültek szociális támogatások igénybevételéhez, (angolnyelv, számítógépes) képzés, információnyújtás elősegítése. Kapcsolattartás az önkormányzatokkal, egyházi hivatalokkal. Szakmai munkakapcsolat kialakítása a különböző szervezetekkel.
A Szeretetszolgálat hittérítést és közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, illetve azoktól támogatást nem kap, továbbá országgyűlési és megyei, valamint fővárosi önkormányzati képviselőjelöltet nem állít, és nem támogat.
Szeretetszolgálat fő célcsoportja:
A Bajbajutott és Elesett emberek körülményeinek javítása, anyagi és egyéb feltétel rendszer kialakításával. Ezen réteg szociális támogatások igénybevételéhez információnyújtás, szeretetsegítő intézmény szervezése. Mozgás és látássérültek számítógépes képzésének elősegítése.
A Szeretetszolgálat által működtetett esetleges:
Szeretetszolgálat eddig megvalósított lépései:
Szeretetszolgálat projekt programja:
A legjobb lehetőség biztosításával, minimális túlélési ráták, (korgó gyomrok, jegyek, gondviselések, törődés) esetleges tervezett életkezdést (Magyarországon) meghatározza az Ön nagylelkű adománya.
Ténylegesen és konkrétan, akinek az adomány személyére szabott: a kalauzolástól az életben maradásig [az adomány-igény a 720 forinttól (2kg kenyér) a 2800 Euro (menekülés biztosítás) történetig szól] jelenleg. Ez a program, racionálisan filantropikus.
2009.május 24. 11:45 Visszaállítás Koncert Ünnep! Szombathely, Szent Imre Herceg u.86/A.
Témák:
2010.
A MicrOfirM Betéttársaság az eddigi helyzetfelmérést megalapozottnak látta.
A MicrOfirM Szeretetszolgálat legális megalapítását tervbe vette, és kidolgpzták azt.
2011.
A MicrOfirM Betéttársaság létrehozza a MicrOfirM Szeretetszolgálatot legálisan, majd beadásra került az illetékes törvényszékre.
2012.
A MicrOfirM Betéttársaság megszüntetését a tagok tervbeveszik. Majd március 19-én végveg felszámolják azt. A MicrOfirM Szeretetszolgálat a nyilvántartás bejegyzésre vár (a legűlis megalapítás óta:2011.11.08). Amely április 14-ig még nem érkezett meg a MicrOfirM Szeretetszolgálat részére!
© Minden jog fentartva. - A Szerző!
MicrOfirM Impresszum Á.Szerződési F. Adatvédelem
A baloldalon alul, Idegennyelvű verzióval rendelkező magyar honlap.
Egyedi információ keresés: legalúl.